Ha nyári testápoló krémet keresünk, nem a diszkont áruház az első hely, ami beugrana lelőhelyként. Persze mint minden márka, a Lidl is igyekszik bővíteni kínálatát, így testápolási termékeket is kínál. Az, hogy nyári limitált kiadással rukkol elő pedig a trendkövetést mutatja.
Nem az idei az első év, amikor nyári különkiadással találkozhatunk a Lidl saját márkás testápolói között, évek óta létezik. Tavaly már láttam, de volt elég termékem, idén győzött a kíváncsiság.
Cien Mango Body Butter – testvaj mangó illattal normál és száraz bőrre
Nem ez az első Cien testvajam, még évekkel ezelőtt vettem egyet, de sem az állaga, sem az erős illata nem tetszett, így nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz ebben a hatalmas edényben.
A testvaj egy nagy méretű, csatos üvegben kapható, ami valójában nem üveg, hanem sima műanyag. A hatása mégis üvegszerű. A csat rendkívül erősen zár, nehéz kinyitni. Pozitívum, hogy a tető nyitás után nem lötyög, van tartása.
Fehér, sűrű krémet találunk benne, a mangó illatot csak közelről érezni, nem csap meg úgy, mint egy TBS testvaj esetében.
A krém jól kenhető és direkt írok krémet, mert inkább az, mint klasszikus értelemben vett testvaj. Nem olyan zsíros és könnyebben is beszívódik. Felkenve már érezni az erősebb, művi jellegű mangós illatot, de ebben az árkategóriában ez nem olyan meglepő. Összességében még így is jó illata van számomra. A bőrbe némi masszírozás után beszívódik, de marad némi ragacsos érzet, ezért a mennyiségre figyelni kell. A mangó illat sokáig megmarad a bőrön. Inkább a lábaimon használtam, mert ott szárazabb a bőr. A hidratálás kitartott reggelig, de nem száz százalékos.
A tégelyben hatalmas mennyiség 400 ml! található, ami bőven elég egy nyári szezonra. Mindezt akciósan 999 Ft-ért adták, és most láttam, hogy még lejjebb vitték az árát, már 745 Ft-ért is el lehet hozni. Ha azt nézem, hogy egy Alverde is minimum ezer forint, akkor ez bőven megéri, az állaga pedig könnyebb, ami nyáron kedvezőbb.
Az összetételéről: a víz mellett a fő összetevője a szójaolajból előállított glycerin, van benne ethylexyl stearate, ami növényi olajból előállított emolliens, mangó vaj (a lista közepén, ami azért dicséretre méltó), olíva olaj, panthenol, illatanyag. Semmi kivetni való, ami egy diszkontos terméktől egész szép teljesítmény.
Nekem bevált, ár-érték aránya jó, ha olcsón akartok használható terméket, akkor érdemes ennyiért kipróbálni. Kapható még kókusz és sárgadinnye illatokban is. Hogy teljes legyen a kép, ezt a mangós testvajat (is) lehet kapni sima, nem limitált kiadásos külsővel is, fenn van a Krémmánián. Az összetevők is egyeznek. Szóval csak címkecsere és mehet a polcra, nesze neked limitált kiadás! 😀
Cien Spray-On Moisturiser- őszibarack illatú testápoló spray aloe verával

Magyarul tévesen testpermetnek van fordítva, ami a leghígabb illatosító vizet kellene takarja, de ez egy testápoló lotion spray formában.
Ezt vettem előbb, annyira olcsónak tűnt, hogy akkorát nem bukhatok vele.
A termék egy dezodoros flakonban kapott helyet, az adagoláshoz a kupakot el kell forgatni, így nyit és zár. A kupakon még az ergonómiára is figyeltek, azon a ponton, ahol lenyomjuk, érdes a felület, így nem csúszik le az ujj.

A testápolót nem permetezi a legjobban, közel tartva egy kerek foltba fújja, távolról meg túlfújja az adott testrészen.
A permet nagyon híg lotion állagú, nem folyós, ott marad a bőrön, ahová fújtam. Pár mozdulattal el lehet oszlatni, a bőr azonnal beszívja. Pici nedves réteg marad utána, de nem ragad. Az illata egy az egyben barackos ice tea. Művibb, mint a testvaj, de még ez is bőven belefér a tolerálhatóba, nem kellemetlen.
A hidratáló hatása elég kevés, a karomon inkább ezt használtam, de többször érzetem úgy, hogy másnap száraz a bőröm. Egy nyári strandolás után biztos nem ezt vetném be, nagy melegben viszont, ha nem bír mást elviselni az ember, akkor jól jön. Ez annyira nem lopta be magát, nem használom minden nap, de el fogom használni. Egy próbának jó volt, de testápolásra ez összességében kevésnek bizonyult.
A flakonban 150 ml van, ha jól emlékszem 499 Ft volt. Az összetételében a víz után 10% aloe vera kivonat jön, majd glycerin. Tartalmaz isopropyl myristate-ot, minek 5-ös a komedogén indexe és ezt bizony meg is éreztem, itt-ott kijöttek pattanások a vállamon. Az őszibarack mag olaj a lista végén szerepel. (a Krémmániás INCI) egy másik illatváltozat összetevőit mutatja, mert abban mandula olaj van. Ez is három illatban kapható, ezen kívül én csak kókuszosat láttam.
A spray tehát annyira nem vált be, de ha szeretitek az ilyen megoldású termékeket, akkor ennyi pénzért ez ezt nyújtja. Próbáltam Balea márkából is hasonlót, azok egy picivel jobbak voltak hidratálásban, de nem sokkal. Szerintem ezek a sprayk ennyit tudnak csak. Nem világmegváltó hidratálók.
A Cien nyári kollekciója tartalmaz más termékeket is, tusfürdőt, kézmosót, önbarnítót is, szóval kitettek magukért. A külső dizájn nem marad el egy drogériás saját márkástól, nincs full gagyi kinézetük.
Próbáltatok valamit a Lidl testápolói közül? Beváltak?
By:Szilvia
Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek!