Volt egyszer egy Mizon Bal-hyo ampullám, ami kedvező ára mellett nagyon szép bőrt csinált. Aztán elérhetetlenné vált, nem lehetett rendelni. Kerestem egy ideje az utódját, nézzük, hogy az Etude House ampullája a nyomdokaiba léphet-e?
Az Etude House arcápolóiból néhány krémet próbáltam eddig csak, más jellegű termékről nem volt tapasztalatom bőrápolás terén. Ami bevált tőlük az a Etude House Zero Sebum Fresh Gel Cream és a Etude House Wonder Pore Clearing Emulsion. A híres kollagénes arckrémük viszont nagyon sok volt, még minta formájában is.
Mi ez?
Hidratáló ampulla propolisszal, melyből elég mindössze egyetlen csepp. A neve is ezért one day-one drop, ami elég érdekesen hangzik. Aki használt már ampullát, tudja, hogy gyakran egy egész pipettányit is simán fel lehet ezekből kenni gond nélkül. Napi egy csepp? Hm…
Az ampullát egy három darabos készletben rendeltem, mert ebből a One day sorozatból háromféle hatóanyag tartalmú készült, ez a propoliszon, centállás és hyaluron savas. Ez utóbbi kettőből a nagy kiszerelés mellé adtak egy-egy kis próba méretet. Ezekről külön posztban írok majd.
Az ampulla a klasszikus koreai hengeres üvegben érkezik, halvány sárga, de áttetsző üvegben, pipettás kiszerelésben.
A termék átlátszó, sűrű és géles állagú. Nagyon finom, enyhe citrusos tea illatot áraszt, de épphogy csak érezni, nincs agyon illatosítva, mint a márka legtöbb terméke.
A pipettából sűrűn folyik, tényleg egy nagyobb cseppet lehet adagolni. Nekem kettő kellett az egész arcomra, ez megfelel egy pipettányi mennyiségnek.
Az ampulla nagyon gazdag állagú, mégis pillanatok alatt beszívódik, könnyen eloszlatható. Hűsít, hidratál, táplál.
Helye a rutinomban: mind este, mind reggel be tudtam vetni, pedig az ampullák inkább esti terméknek számítanak. Ezt a könnyű állaga és gyors beszívódása tette lehetővé. A helye: tonik, esszencia, lotion, majd ez, tehát a többi hidratáló után tettem fel, mint gazdagabb, sűrűbb terméket. A krém csak ezután jött. Remekül beépíthető a rutinba, jól együttműködik a többi termékkel. Úgy érzem, minta össze is fognál az előtte felkent termékeket.
A hatása: rendszeres használat mellett kiemelkedő a hidratáló hatása, valóban pár csepp is nagyon jól pótolja a nedvességet. A propoliszos a leggazdagabb a háromféle változat közül, ad egy plusz ragyogást a bőrnek, fáradtság ellen jó kis termék. Nyilván egy Geek&Gorgeous 101 C-glow után a ragyogást másképp értelmezi az ember, de ez is a maga területén jól teljesít. Keveset alvók figyelmébe reggeli rutinba illesztve. Remekül lehet rá sminkelni is.
Alapdarabbá vált nálam az esti rutinban, annyira kis simulékony termék, mintha ott sem lenne, de mégis, reggelre sima, egységes a bőr. Nyilván nehéz lemérni, hogy a sok termék közül pontosan melyik is csinálja, minden esetre hiányérzetem van, ha néha kihagyom.
Irritációt nem tapasztaltam a használata során.
Tudjuk, hogy az Etude nem éppen a minimál INCI-s termékeiről híres (kivétel a Soon Jung és a True Relief sorozat).
Ezt is alaposan ellenőriztem, mielőtt megrendeltem. Mindössze 14 összetevője van, igyekeztek kerülni a felesleges anyagokat.
Víz után a második összetevő a propolisz kivonat, melyet nagyon kíméletes eljárással, hideg “sajtolással” vonnak ki, alacsony hőmérsékleten. (200.000 ppm a propolisz tartalma, ami nagyon magas 20%-os össz propolisz tarlalmat jelent. )- Jár a taps érte. A propolisz gyulladáscsökkentő és baktériumellenes hatásáról ismert összetevő. Köszi, méhecskék!
Hidratálók következnek, mint butylene glycol, glycerin. Mindössze két növényi kivonat került bele: zsálya kivonat, ez is a lista végén és inkább illatosítás végett ill. japán aranyfonál nevű növény kivonata, ami rengeteg Etude House termékben jelen van és gyulladáscsökkentő, antioxidáns és antimikrobális hatást tulajdonítanak neki.
Mesterséges illatanyag és paraben mentes, színezék sincs benne. Nagyon szépre sikerült az INCI, látszik a fejlődés ezen a területen is a márkánál. A végén levendulából kivont linalool szerepel és citromból kivont limonene található csak illatanyagként.
Nekem bevált ez a termék, nagyon magas arányban tartalmaz propoliszt, ami gazdagon táplál, mégis könnyed a bőrön. Ajánlom nektek is kipróbálásra, ha valamilyen érdekesebb, de bevált hatóanyaggal szeretnétek feldobni. Igazi jolly joker, érzékeny, száraz, vízhiányos, zsíros bőrre egyaránt.
Az üveg 30 ml nagyon sűrű ampullát tartalmaz, az ára ehhez képes középkategória, bőven megfizethető kb. 15 USD ártól elérhető:
Ebay-Etude House One day one drop
Jolse-Etude House one day one drop
Használtok Etude House terméket az arcápolási rutinotokban? Ezt kipróbálnátok?
By: Szilvia
Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a és az Instagramon is megtaláltok és követhettek
2 című bejegyzés “Etude House One Day One Drop Real Ampoule-Propolis teszt” gondolatot, hozzászólást tartalmaz