ajánló, lifestyle

Mitől volt jó 2018. május?

Helló nyár! Viszlát május, köszi, hogy itt voltál,  nem bánom, hogy véged van!

mitől 2018máj.jpg

A hónap első napját a “munka ünnepét” hol máshol, mint a hastánc stúdióban töltöttem. Amíg mások a sört itták, addig én inkább a fejlődésemre koncentráltam. Amúgy is minden ismerősöm ment valahová a családjával, elutazott stb., így a magam módján oldottam meg a programot.

Ahogy írtam az áprilisi posztban, volt egy pasi, aki hát mondjuk, hogy megtetszett és kisebb jelekből úgy tűnt, talán én is szimpatikus vagyok neki. Végül is hónap eleji  koncerten  kiderült pár dolog, így végül is nem lett semmi az egészből.  No,  mindegy, nem örültem, de tovább léptem ezen is. Sokkal kevésbé borított meg, mint vártam volna. Talán mert erre is fel voltam  készülve.

A munka egyre több lett én meg egyre fáradtabb. Próbáltam ehhez igazítani a pihenést, de nehezen ment. Így május felé az idegrendszere a hozzám hasonló szakmát űzőknek igencsak telítődik. Így nem egy két nap előfordult, hogy hazaérve szinte beestem az ágyba. Ez már ismerős, de reméltem, hogy a tudatosabb életmódnak és a mozgásnak hála nem fog jelentkezni. Összességében még így is enyhébbek a fáradtság tünetei, de elég kellemetlen, mert tervem, ötletem sokkal több van, mint erőm hozzá.

A H&M-ben beszereztem egy új táskába pakolós neszesszert, a régiből nem sikerült kimosni a kávés baleset utáni maradványokat. Ez hivatalosan egy tolltartó (link), van nagyobb sminktáska is (link). Imádom a virág mintákat rajta!

IMG_20180521_100221.jpg

Voltam fogászaton, mert azt hittem van valami kezdődő csúnyaság az egyik fogamon, de mint kiderült csak a elszíneződés. Így hosszú idő után először úgy szálltam ki a székből, hogy nem kellett csinálni semmit. A doki néni nagyítóval keresve sem talált semmi problémát. Jeeeee! Hosszú idő óta először probléma mentes a fogam! Nekem ez az elmúlt évek nyűgjei után szinte felfoghatatlan! Örömömben és mivel spóroltam egy jelentősebb összeget, vettem egy új vasalót haza felé, mert a régi elfüstölt. Szó szerint. Nagyon ijesztő volt, ahogy elkezdett füstölni az elektromos kábel….

Két kolléganőm is sikeres  gyakornoki minősülésen esett át, ezt ünnepeltük közös sörözéssel és egy rég óta várt lézerharccal.

Végre sikerült bodzaszörpöt készítenem. Tavaly is nagyon szerettem volna, de végül nem jött össze. Most résen voltam! Nem hiszem, hogy marad télire. Ezt a receptet használtam a Nosalty-ról. A sziruphoz kevesebb cukrot és nyírfacukrot használtam.

IMG_20180602_125014.jpg
Ennél jóval nagyobb mennyiségben készült, de ez az üveg mutatott a legjobban 🙂 

Ellátogattam a Body kiállításra, amelyet már terveztem egy ideje. Mivel a főiskolán két féléven át tanultam anatómiát és nagyon szerettem, így nagy élmény volt. Sok minden helyre került, amiről anno tanultam. Végre térben láttam mindent. Nyilván más szemmel nézem anatómiai ismeretekkel a hátam mögött, mint egy átlag ember. Kicsit azért nyomasztó volt a tudat, hogy valódi hús-(vér)khm, műanyag embereket látok, de le a kalappal előttük, hogy felajánlották tudományos célokra a testüket, mert másképp ezt nem láthatnánk. A kiállítás nem volt zsúfolt, a szervezők  figyeltek erre, limitált, hogy óránként menny látogatót engednek be. Ajánlom nektek ezt a nem mindennapi kiállítást. Június végéig lehet megtekinteni. Nem mint szórakozási formát ajánlom, hanem mint ismeretbővítést, nem hagyományos tanulási formát. Rácsodálkozást az emberi test összetettségére. Én is tanultam: amikor fáj a fejem, akkor nem az agyam fáj, mint ahogy hinnénk, hanem a kemény agyhártyám, mert csak abban vannak  fájdalom érző idegek. 🙂

Külön posztot is szenteltem az első társkereső oldallal kapcsolatos- hát nem túl pozitív- tapasztalatomnak. Igazán nem voltam csalódott, inkább azt sikerült konstatálnom, hogy mint mindenre, erre is hatalmas biznisz épül.

A hónap vége egyre több feladatot tartogatott a munkámban, így a fáradtság szinte mindennapossá vált. Alig maradt időm magamra és  a dolgaimra. Ilyenkor jellemző, hogy besűrűsödnek a dolgok és a hónap eleji csalódások miatt a munkakedvem sem volt a csúcson.

Filmet egyet néztem mindössze, ez az Újra otthon (fú, vajon miért is ezt választottam?), közepes, kicsit szirupos, de egy estés könnyed filmnek jó.

Tavaly néztem egy animét, amely a főzésről szólt, egy főzőiskola diákjainak versengéséről. Már akkor nagyon levett a lábamról, például sokszor neki álltam főzni vagy kipróbálni egy receptet. Most rátaláltam a folyatásaira, így belevetettem magam a Shokugeki no souma második évadába. Imádom a guszta ételrajzolást benne! A kivillanó cicik és a szexista utalások már kevésbé jönnek be, de ez egy tipikusan fiú anime, mert hogy  Japánban az animéket is ugyan úgy néző szerint célozzák, mint a sorozatokat vagy más műsorokat.

A hónap végén elvittem kirándulni az osztályomat a Skanzenbe, rég jártam már ott, de BKV-val rettentő messze van. Ha mostanában terveztek látogatást, akkor számítsatok rá, hogy több tájegység épületei felújítás alatt állnak, így nem lehet bemenni, eléggé szét vannak kapva.

Megvolt az év első igazán jó fagyija is, hol máshol, mint a Fragolában! Szerintem csak én tudok ilyen elborult kombinációt kérni, mint a képen látható pisztácia(édes-sós)-málna(édes-savanykás).

IMG_20180523_160720.jpg

Örülök, hogy eltelt a május is, a június szerintem olyan lesz, mint egy száguldó vonat, tele van már most fix eseményekkel, és tervekkel:

  • kolléganőm/barátnőm szülinapi házibulija
  • a várva várt Stone Sour koncert
  • táboroztatás
  • vége lesz a tanévnek
  • egy másik (volt) kolléganőm férjhez megy, a hagyományostól eltérően nem lagzi lesz, hanem baráti társasággal ünneplés vidéken
  • és szeretnék lekvárt főzni idén végre

Egy nap híján egy hónap múlva pedig meglesz az alsó fogszabályzó, így egy másfél éves terv végére érek, aminek nagyon örülök, még úgy is, hogy már tudom előre fájdalmas lesz az első két hét.

Azt hiszem ennyi épp elég is lesz! Elkezdődött hivatalosan is a nyár, élvezzétek ki minden pillanatát!

Mit terveztek júniusra? 

By: Szilvia

Tetszett a poszt? Kövesd a blog Facebook-oldalát, vagy a jobb alsó sarokban a “Követés” gombbal a WordPressen. A Bloglovin’-on, a Blog Gyűjtőn és az Instagramon is megtaláltok és követhettek!

 

Hírdetés

4 című bejegyzés “Mitől volt jó 2018. május?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s